A világjárvány nemcsak a turizmust és a vendéglátást sújtja, de például a szórakoztatóiparra is komoly negatív hatással van: koncertek nincsenek, filmek vagy sorozatok alig készülnek, így rengeteg zenész és színész küzd most anyagi gondokkal, még az ismertebbek közül is. Íme, pár példa arra, hogy a sztárok mennyi bevételtől estek el idén.

Robert De Niro

Forrás: Getty Images/FilmMagic/Jason LaVeris

A színész elég rossz évet fog zárni, hisz a turizmusban és a vendéglátásban is érintett: nemcsak a filmjeit kellett elhalasztani, de a részben a tulajdonában lévő Greenwich Hotel is pang, híres éttermével, a Nobuval pedig csupán márciusban és áprilisban 5 millió dollárt veszített. De Niro pénztárcájának ráadásul a válása sem tesz jót, a felesége, Grace Hightower állítólag az 500 millió dolláros vagyon felére pályázik – miközben a színész ebben az évben szerencsés esetben is „csak" 7,5 millió dollárt kereshet az ügyvédei szerint.

Mel B

Forrás: AFP/2018 Getty Images/Presley Ann

2019 egyik nagy dobása volt a Spice Girls összeállása, ami a lányoknak fejenként 18 millió dollárt hozott – folytatás viszont nem lesz egyhamar, hiába tervezgetnek 2021-re egy másik turnét. Mel B-nek valószínűleg előbb is kéne a pénz, hisz a világjárvány miatt annyi bevétele kiesett, hogy már 2,5 millió dollárral tartozik az adóhatóságnak, félmillióval pedig a volt férjének. Ráadásul az Egyesült Államokból visszaköltözött Nagy-Britanniába, ahová a lánya még nem tudott utána menni, mivel az énekesnőnek ezt sincs már pénze jogilag elrendezni.

Post Malone

Forrás: AFP/Valerie Macon

A harmadik albuma 2019-ben jelent meg, az ezt megtámogató turnét azonban már félbe kellett szakítani a járvány miatt, öt állomásra nem jutott el a rapper – ami esténként 1,3 millió, összesen 6,5 millió dollár bevételkiesést jelentett neki, és akkor még a nyári fesztiválszereplésekről, vagyis azok elmaradásáról nem is beszéltünk. Post Malone nem is dolgozik könnyen, nem ontja magából a dalokat, így új lemezzel sem tudott pénzhez jutni: már januárban azt mondta a Rolling Stone-nak, hogy erre az évre új albumot tervez, de még úgy sem jelent meg tőle semmi, hogy a szokottnál több ideje volt zenét írni.

Paul McCartney

Forrás: Getty Images/Mike Marsland/WireImag

A Beatles egykori tagjának is rosszkor jött a világjárvány, hisz legutóbbi szólólemeze, a 2018-as Egypt Station évtizedek óta a legsikeresebb albuma volt, a hozzá kapcsolódó turné egy részét azonban már le kellett mondania. 2019-ben még több mint 100 millió dollárt szedett össze a fellépésekből, idén pedig még „csak" 37 milliónál tart, és már mindjárt vége az évnek. Attól persze így sem kell tartani, hogy McCartney-nak felkopik az álla, az összes vagyonát ugyanis 1,2 milliárd dollárra becsülik.

Lapozzon, van még pár sztorink, a következő oldalon folytatjuk!