Kórházba került Gáspár Zsolt, a Farm VIP házigazdája

Gáspár Zsolt a Farm VIP-ben
Vágólapra másolva!
Kórházba vitték a Farm VIP házigazdáját, Gáspár Zsoltot, miután rosszul lett egy bevásárlóközpontban.
Vágólapra másolva!

A jelenleg a Farm VIP-ban látható Gáspár Zsolt egy forgatás után, egy bevásárlóközpontban lett rosszul, egyszer csak úgy érezte, hogy "kimegy a lába alól a talaj" – írta meg a Bors.

A műsorvezetőt egy barátja kísérte kórházba, koronavírusra gyanakodtak. "A kórházban gyorstesztet végeztek rajtam, az negatív lett, de nem lettem jobban a vizsgálatok után sem, estére hőemelkedésem lett. A feleségem vizes lepedőbe csavart" – mesélte.

Gáspár Zsolt a Farm VIP-ben Forrás: TV2

Győzike testvére azóta átesett még egy teszten, de az is negatív lett – jobban viszont így sem érzi magát. "A negatív tesztek ellenére még mindig nem érzem magam százszázalékosnak. Nincs étvágyam például. Rendeltem egy szendvicset, de amikor megéreztem az illatát, büdösnek találtam, undorodtam tőle. Nem tudom, mi lehet velem" – mondta.