Négylovas hintó viszi utolsó útjára a temetőben Grófót

Nagy Grófo
Nagy Gróf, azaz idősebb Kozák László.
Vágólapra másolva!
A múlt héten koronavírus-fertőzés következtében meghalt Nagy Grófót kedves tárgyaival együtt helyezik örök nyugalomra.
Vágólapra másolva!

A családot megviseli a családfő elvesztése, a járványügyi szabályokat és a roma hagyományokat betartva búcsúznak tőle. "Grófónál senki nem tisztelte jobban a cigányság életének legnagyobb eseményeit, a születést, esküvőt. Megannyi rendezvény fénypontja volt az ő muzsikája" - kezdte a Blikknek Lendvai János, Grófo jóbarátja, aki a magyarországi vajdák szóvivője is egyben.

"Egész életében ápolta az autentikus roma kultúrát, ami szerint az elmúlás az élet része, a temetés pedig az elhunyt egész élete, tettei előtti tisztelgés, ezért ünnep is tulajdonképpen. Nagy veszteség Grófo halála, és nagy fájdalomban gyászol az egész család, de a siratáson az elmélyült ima mellett az emlékek felidézésével a jókedv, az evés sem tilos. A járvány ellenére igyekszik a család hitünk és hagyományaink szerint megtartani minden szokásos ceremóniát" - árulta el.

. Forrás: Facebook/ Nagy Grófo

"A szertartásra az ország minden szegletéből érkeznek vajdák, már intézzük az engedélyeket, hogy a kijárási tilalom ellenére is jelen lehessenek.

Grófo tamburán játszott, a hangszere mellett kedvenc ruhái, szerettei fotója is mellé kerülnek a koporsóba, illetve a 4x4 méteres kriptába. Az biztos, hogy oláh cigány nyelven is elköszönünk tőle. A katolikus egyház imáival adjuk lelkét az Úrnak és cigányzeneszóval kísérjük a négylovas hintóban lévő koporsóját utolsó útjára" - mondta.