Több százezret érő festményt loptak el Xantus Barbarától

Xantus Barbara
Vágólapra másolva!
A nagyapai örökséget egy csaló miatt vesztette el a család.
Vágólapra másolva!

"Barbarának volt egy festménye, amit valaki elvitt aukcióra és egy év után sem adta vissza. Helyette egy mázolmányt akart visszaszolgáltatni, egy másik képet, amit a család természetesen nem fogadott el, a sajátjukat szerették volna visszakapni. Mivel ez nem történt meg, rendőrségi feljelentés lett a dologból" - mondta a Ripostnak a színésznő egy barátja.

Forrás: Instagram, Xantus Barbara

"Ez egy Szántó Piroska alkotás, a Csontvázak című festményről van szó. Ez egy nagyon híres alkotás, melyet Barbara még a nagypapájától örökölt. Sok millió forintot nem, de néhány százezer forintot megér a kép, ami a jelenlegi pandémiás helyzetben, sokat segíthetett volna a családnak" - tette hozzá. Abban bíznak, hogy a kép új tulajdonosa értesül arról, hogy az alkotást jogtalanul adták el neki. Xantus Barbara nem kívánt nyilatkozni, de megerősítette a lap információit.