Vidám, zenés óévbúcsúztató műsor várja a Duna Televízió nézőit

Bagi Nacsa
Vágólapra másolva!
Az év utolsó napján is felhőtlen kikapcsolódást nyújt a Duna műsorkínálata.
Vágólapra másolva!

Az este első részében a humoré a főszerep. A csatorna három Karinthy-gyűrűs előadóművésze gondoskodik róla, hogy szem ne maradjon szárazon. 19.50-kor Fábry Sándor műsora, a Fábry, ezt követően 21.10-től Bagi Iván és Nacsa Olivér Orfeuma várja a televíziónézőket.

A rekeszizmok megmozgatása után 22.05-től zenés szilveszteri gálaműsor közvetítést láthatnak a kaposvári Csiky Gergely Színházból. A műsor házigazdái Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnő, valamint dr. Fülöp Péter, a Csiky Gergely Színház Kft. ügyvezető igazgatója.

A több mint 100 perces ünnepi műsorban az operett- és musicalvilág legismertebb slágerei csendülnek fel a Színház művészeinek és a Budapesti Operettszínház énekeseinek előadásában.

Éjfél után is érdemes a Dunán maradni, hiszen indul a Zene hajnalig, 90 perces könnyűzenei összeállítás. Az év első napján 11.15-kor kezdődik a Bécsi Filharmonikusok Újévi koncertje - áll a közleményben.