Dobó Ági nehéz időszakon van túl, édesanyja súlyos koronavírusos tünetektől szenvedett

Dobó Ági
Vágólapra másolva!
Dobó Ágiék esküvője a járvány miatt maradt el, de rengeteg utazástól is elestek, és a családjukban a koronavírus is megjelent - erről számolt be az Instagramján.
Vágólapra másolva!

"2020, ha nem lett volna pandémia: Én már 10 napja feleség lennék. A februári hónapot Thaiföldön töltve, békében, a világ elől szó szerint elbújva nekiálltam volna megírni az első könyvemet. Márciusban Rómába vitt volna Csabi a 10. évfordulónkra, nyáron pedig újabb országokat felfedezve vlogoltunk volna a családos utazásokról a gyerekekkel, nem utasítva vissza elképesztő lehetőségeket, együttműködéseket hotelekkel, légitársaságokkal, hatalmas dilemmázásokat követően.

olyan migrénes görcsökkel a fejemben, lázasan köhögve, ízlelést, szaglást elvesztve, a koronával küzdve, hogy elaludni féltem, hogy talán nem ébredek fel" - kezdte bejegyzését.

"Ősszel nem vállalom túl magam, annyira, hogy heteken, hónapokon át se éjjelem se nappalom, mert félek a bizonytalanságtól, a nem tudni mi lesz holnaptól.

Nem hagytuk volna SOHA, hogy Csabi Anyukája valaha is egyedül töltse a szeretet ünnepét" - írja.

Beszámol arról is, hogy ha nincs pandémia, nem jött volna rá arra, hogy a családi összetartásnál, az otthon biztonságánál, a pozitív hozzáállásnál, az optimista gondolkodásnál, az egészségnél a világon nincsen fontosabb. (...) "Nehéz év volt, nekem, nekünk is, még akkor is, ha sokszor mit sem sejtetek minderről, mert én itt azért vagyok, hogy inspiráljalak titeket, hogy átadjam azt, ahogyan én látom a világot, ahogyan én gondolkodom az életről. Pozitívan, szeretettel, minden helyeztben keresve a jót, a szépet, az értéket, amiért hálát adhatunk.

hálás a gyerekekkel, a családommal "bezárva" töltött csodálatos időszakért, hálás, hogy menyaszonnyá válhattam, hálás, amiért körülöttem mindenki talpon tudott maradni, nem veszítette el az állását, és hálás vagyok azért, hogy én még lehetőséget is kaptam műsorvezetőként, tanulni, dolgozni. Hálás vagyok, hogy új barátokat köszönhetünk az évnek, hogy a régiek is maradtak, sőt, hogy bizonyosak rendeződtek. Minden nézőpont, hozzáállás kérdése. 2020 is. Nem fogadok semmit 2021-re sem, csak azt tudom, hogy boldog leszek, mert szerintem ez továbbra is egyetlen döntés kérdése. Még, ha sokszor kegyetlenül nehéz is" - áll a bejegyzésben.