Eleven riportok, szokatlan életképek, merész táncfotók és beszédes művészportrék jellemzik Keleti Éva munkásságát a fotográfiában. Egyedi látásmódjával iskolát teremtett a színházi fényképezésben, de nemcsak az önkifejezés volt számára fontos, hanem a szakmai tehetséggondozás is. Elnöke volt a Magyar Fotóriporterek Társaságának, neki köszönhető a World Press Photo-kiállítások magyarországi megszervezése is.
Bár már visszavonult, hivatása a mai napig a legmeghatározóbb dolog az életében. 90. születésnapján, augusztus 18-án a Kossuth Rádió egy, a magyar fotográfia nagyasszonyával, Keleti Évával korábban készült portrébeszélgetést ismételt meg. Az adásból kiderült, hogy a művésznő eredetileg balett-táncos szeretett volna lenni, de erről le kellett mondania, így végül fizika-kémia szakos hallgató lett az egyetemen. A saját bevallása szerint csak a véletleneknek köszönheti, hogy a fotográfia lett a hivatása.
„Ne gondoljanak szenilis öregasszonynak, de úgy érzem, vagy a Jóisten, vagy az őrangyalok vigyáznak rám. Olyan szituációkból sikerült szerencsével kilépnem, amelyek olykor a csodával voltak egyenértékűek. Az egész munkásságomat átszőtte ez. Így sikerült megőriznem a pozitív életszemléletem. A munkámban is mindig ezeket kerestem, a jót és a szépet. Sosem tudtam úgy fotózni, hogy az elborzasztó legyen" – fogalmazta meg ars poeticáját Keleti Éva a Kossuth Rádió Nagyok című műsorának korábbi adásában, akinek hivatása mellett a családja a legfontosabb. Két gyermekkel, négy unokával és hét dédunokával büszkélkedhet korszakalkotó fotográfiái mellett.
A Nagyok idézett adásából az is kiderül, Keleti Éva hogyan került a nyilas hatalom idején egy apácazárdába, miért szökött meg onnan és később hogyan talált rá a fotózásra, mint az önkifejezés eszközére és mint hivatásra.