Krisz Rudi énekes közel nyolc év kihagyás után tért vissza a hazai közönség elé, az eltelt időszakban pedig számos új dallal örvendeztette meg rajongóit. Az énekes élete az utóbbi hónapokban kislánya körül forog, hiszen a 22 hónapos Lea alaposan megváltoztatta életét.
„Egy igazi kis tündér, nagyon aranyos, ahogy próbálja kifejezni magát, ahogy próbál kommunikálni ennyi idősen" – mesélte a büszke apuka, aki azt is hozzátette: „kemény dolog szülőnek lenni, és minden elismerésem az anyukáké".
Az énekes számára a pandémia bizonyos tekintetben szerencsés időszak volt, hiszen megismételhetetlen pillanatokban lehetett így része. „Pont a bezártság ideje alatt én láthattam meg először, mikor kislányom felállt, mikor elindult és mikor kimondta első szavait. Ezek kimaradtak volna az életemből, ha az elmúlt hónapok is olyan pörgősek lettek volna, mint a mostani fellépésekkel teli nyár" – árulta el a NYÁR 21 műsorában az énekes.