Ördög Nóráék hatalmas hitelt vettek fel új kisboltjuk miatt

Nánási Pál, Ördög Nóra, balatoni kisbolt
Vágólapra másolva!
Ördög Nóra és Nánási Pál hitelt vettek fel és minden spórolt pénzüket belefektették, hogy több lábon tudjanak állni és kisboltot nyithassanak a Balatonnál.
Vágólapra másolva!

Nemrégiben nyitotta meg Balatonakarattyán új és nagyobb boltját Ördög Nóra és Nánási Pál. Arról eddig is lehetett tudni, hogy a műsorvezető és a fotós szinte mindenüket feltették a vállalkozásra, összegszerűen azonban csak most derült ki a befektetés mértéke:

mintegy 31 millió forintos folyószámlahitelt vettek fel annak érdekében, hogy olyan boltot nyithassanak, mint amilyet megálmodtak maguknak.

Emellett elmondásuk szerint minden megtakarított pénzüket, nagyjából 30-40 millió forintot is ezekre az üzletekre költötték.

Arról nem is beszélve, hogy sok szponzorok által biztosított terméket és szolgáltatást is kapnak, amiért megjelenésekkel fizetnek. Nánásiék a mai napig dolgoznak az üzleten és minden plusz bevételüket az üzletek fejlesztésébe és azok kínálatának növelésébe próbálják fektetni.

Ördög Nóra, Instagram

Ugyan szépen termelnek, de azóta is loholunk magunk után – mondta Nóri a Forbes-nak arra utalva, hogy valószínűleg még mindig nem nyereségesek a befektetéseik. Ennek ellenére boltjaik kifejezetten népszerűek. Sőt, ők is örömüket lelik a vásárlók kiszolgálásában és a sürgés-forgásban.

- mondta Ördög Nóra. A Bors által szemlézett cikkből az is kiderül, hogy a sztárpár közös cége, a Voiceforce Kft a tavalyi évben 212 millió forintos bevételt termelt. Nánásiék saját bevallása szerint ennek nagyjából fele az előadói tevékenységükhöz, a másik fele pedig a kisbolthoz köthető.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!