Bencsik Lili és Török Lívia kényszerült párbajozni a bennmaradásért az Exatlonban.

Krisztián és Dani kerültek be a férfi döntőbe a medálért való küzdelemben, előbbi nyert 2-0-ra, ezzel övé lett a harmadik Exatlon-évad első medálja, amelyet majd vészhelyzet esetén, egy párbaj során felhasználhat. Sokszor láttunk olyat, hogy egy csata egy dobáson, egy másodpercen múlt valaki győzelme, így sokat számíthat egy ilyen tárgy. Gabi és Anna verekedték be magukat a női döntőbe, utóbbi nyerte el a medált, így a pirosaknak és a kékeknek is jutott egy-egy.

tv2

Bencsik Lili és Török Lívia kényszerült párbajozni a bennmaradásért az Exatlonban. Bár utóbbinak volt a gyengébb statisztikája, úgy tűnt, jobban koncentrál, ügyesebben dob, Lili pedig három élet elvesztése után kicsit összezuhant, a földön maradt. A társak próbálták vigasztalni, erőt adni neki, mert ellenfelének még három élete volt.

tv2

Izgalmasan alakult a folyatás, mert a vert helyzetből Lili felállt, két pontot hozott hirtelen, ezzel megint minden nyitott volt, 1-1 élete maradt a versenyzőknek. Nyilván elsőnek kiesni, egy hét után hazamenni különösen rossz, pláne, ha valaki több hónapos dominikai léttel számolt. Végül Lívia jobban összpontosított, a korongok hajigálása jobban ment neki, így ő maradt játékban – Bencsik Lili a földre rogyva sírt egy darabig, a társak pedig vigasztalni próbálták, nem sok sikerrel. Videókat itt talál.

tv2
tv2
tv2