Metzker Viki első idei fotóján ágyban, bugyiban látható

Metzker Viki
Vágólapra másolva!
Első komolyabb szereplése a CKM férfimagazin és a Viva zenecsatorna közös produkciójában, a Címlaplány versenyen volt, később több szépségversenyen indult. Magyarországon 2007-ben Az év playmate-jévé választották, ugyanabban az évben kezdett DJ-ként dolgozni budapesti klubokban. A tavalyi év neki sem hozott nagy szakmai sikereket, hiszen alig voltak bulik, de derűsen várja a jobb 2021-et. Alább idei első fotója. 
Vágólapra másolva!