Dúsgazdag világsztár lett néhány egykori gyerekszínészből

Drew Barrymore, Neil Patrick Harris, Reese Witherspoon
Vágólapra másolva!
Akik gyerekként kerültek be a szórakoztatóiparba, azok közül sokan hamar el is kallódtak, mások pedig csak évek kemény munkájával találtak újra önmagukra – miközben akadtak persze olyanok is, akik kezdettől fogva a helyén tudták kezelni a népszerűséget, a könnyen jött gázsijukat sem tapsolták el pillanatok alatt. Így vagy úgy, de a legismertebb mai sztárok között is találunk olyanokat, akik gyerekként kezdték a pályafutásukat, és azóta elképesztő vagyonra tettek szert.
Vágólapra másolva!

Drew Barrymore

Nettó vagyon: 125 millió dollár

Forrás: AFP/2019 Getty Images/Dimitrios Kambouris

Az E. T., a földönkívüli-vel sztárrá vált kislány története hamar rosszul végződhetett volna, Barrymore ugyanis mindent kipróbált, amihez hollywoodi gyerekként hozzájutott: alkoholt először kilencévesen ivott Rob Lowe huszadik születésnapi partiján, majd tízévesen a marihuánára, két évvel később pedig a kokainra is rákapott, már kiskamaszként az elvonóra került. Ma józan családanya, aki eddig összesen 75 filmben és sorozatban szerepelt, jelenleg saját talkshow-t is vezet.

Christian Bale

Nettó vagyon: 120 millió dollár

Forrás: AFP/Chris Delmas

Az egyik legelkötelezettebb színész, aki elképesztő átalakulásokra képes egy-egy szerep kedvéért – nem csoda, hogy a The Fighter – A harcos-ért Oscart is kapott, majd további háromszor jelölték még a díjra. Művészfilmekben és kasszasikerekben egyaránt megállja a helyét, a Sötét lovag-ban Batmant is eljátszotta. Igazán ismertté az Amerikai pszichó-val vált annak idején, Steven Spielberg azonban már tizenkét évesen bedobta a mélyvízbe, amikor neki adta A Nap birodalma főszerepét.

Jodie Foster

Nettó vagyon: 100 millió dollár

Forrás: Northfoto

A vádlottak-ban és A bárányok hallgatnak-ban nyújtott alakításáért is megkapta az Oscar-díjat, de már jóval korábban jelölték a legendás Taxisofőr-ért – amelynek bemutatásakor még csak tizenhárom éves volt. Már hatévesen szerepelt egyébként a tévében, manapság azonban szívesen dolgozik a kamera másik oldalán is: első játékfilmes rendezése, a Más, mint a többiek után újabban a Black Mirror-ba, a House of Cards-ba, a Narancs az új feketé-be készített epizódokat.

Neil Patrick Harris

Nettó vagyon: 50 millió dollár

Forrás: Getty Images

Bizony, az Így jártam anyátokkal Barney-ja is gyereksztárként kezdte, bár akkori sorozata itthon kevésbé volt ismert. A Doogie Howser, M. D. közel száz epizódot ért meg 1989 és 1993 között, egyébként egy csodagyerekről szólt, aki tizennégy évesen már orvosként dolgozott – vagyis sört még nem tudott venni magának, de recepteket már felírhatott. Harrist a szerepért Golden Globe-díjra is jelölték, az Így jártam anyátokkal 2005-ös indulásáig is kapott kisebb-nagyobb munkákat.

Lapozzon, a következő oldalon is bemutatunk pár sztárt, aki gyerekként kezdte a pályafutását!