Súlyos tüdődaganattal küzd Humenyánszky Jolán szobrászművész.

Humenyánszky Jolán október óta szinte megszakítás nélkül kórházban van, amióta két foltot találtak a tüdején. A biopszia kimutatta, hogy a szervét rosszindulatú daganat támadta meg. Közben a házát lakhatatlannak nyilvánította a Katasztrófavédelem, ezért egy időre az Ózdon élő testvéréhez került, majd a helyi kórházba szállították.

Forrás: Ripost

Bár egy ideig úgy tűnt, Jolika néni egy budapesti kórházban gyógyulhat tovább, most kiderült, ez már valószínűleg nem fog bekövetkezni. "A napokban beszéltem Jolika néni ózdi kezelőorvosával, akinek sikerült felvennie a kapcsolatot a néni budapesti kezelőorvosával, aki azt mondta: nem veszik vissza az osztályra, mert nincs értelme. Az ózdi orvos volt olyan rendes, hogy elmondta, a betegsége súlyossága miatt már nem lehet segíteni Jolika nénin.  Azt is hozzátette, ezért kellene valami végleges helyet találni számára, ahol megpihenhet, és ez lehetőleg ne egy kórház legyen" - mondta a Ripostnak az özvegy segítője.