Villanyszerelő lett a Sztárban Sztár énekese

Sztárban sztár 7. Horváth Boldi
Vágólapra másolva!
A Sztárban Sztár hetedik évadának versenyzője, Horváth Boldizsár, most már hivatalosan is villanyszerelő lett.
Vágólapra másolva!

Az énekes az Instagramjára töltött fel egy képet a bizonyítványáról, mellette pedig így írt: "A mai napon villanyszerelő lettem. Büszke vagyok rá, és légy szíves olvassátok el a történetet mögötte: A zene számomra mindig egy varázslatos világ, és nehéz volt értelmezni az anyagi döntéseket, amik a profivá válást kísérik. Ezeket eddig sikerült úgy meghozni, hogy ne befolyásolják érdemben a kreatív folyamatokat. Azért, hogy ez fennmaradjon, azt gondolom, hogy tenni kell.

illetve hogy legyen döntési lehetőségem 5-10-20 év múlva is. A poén, hogy a hivatásommal kapcsolatban közben annyi munkám lett, hogy nagyon nehéz lesz a villanyt is építeni, de van B-opció, ezért 100%-ban a szívemből jön minden, amit tőlem kaptok tévében, streamen vagy a rádióban" - áll a bejegyzésében.