Komoly hírrel és vicces fotókkal jelentkezett Szabó Ádám

Szabó Ádám
Vágólapra másolva!
Szabó Ádám az utóbbi időben nem volt olyan aktív a közösségi médiában, de ennek is megvolt az oka: most kiderült, hogy inkább a vizsgáira fordította az idejét. 
Vágólapra másolva!

"Rég jelentkeztem, mentségemre szóljon, hogy vizsgáim voltak az egyetemen, és mindegyik sikerült" – kezdte az Instagramon legújabb bejegyzését Szabó Ádám, akit egyébként csak az elmúlt hétben kellett nélkülözniük a rajongóknak, hisz újévi üzenetet is küldött nekik a karácsonyi után.

Az énekes a sikeres vizsgaidőszakkal mindenesetre közelebb került a diplomához, amit a konzervatóriumban szeretne megszerezni. A neves intézménybe hét év kihagyás után vették újra fel, 2013-ban ugyanis kénytelen volt megszakítani a tanulmányait.

Ádám a Sztárban sztár legutóbbi, hetedik évadját megnyerte, a fenti bejegyzésében ottani előadásairól láthat még vicces fotókat, ha a kis nyilakkal továbblapoz.