Berekedt a szilveszteri paneltűz miatt a magyar énekesnő

Veres Mónika Nika
Vágólapra másolva!
Mint megírtuk, szilveszterkor kigyulladt az a panelház, melyben Nika is él, így az énekesnőnek menekülnie kellett az épületből - a beszívott füst miatt még köhög és be van rekedve.
Vágólapra másolva!

"Rémisztő volt, ahogy kiléptünk a folyosóra, a világítás ellenére a tömény füsttől koromsötét volt.

Egy pillanat volt csak, amikor megtorpantam és átfutott az agyamon: mi van, ha nem sikerül kijutnunk? Összeszedtem magam és automatikusan tettem egyik lábamat a másik után, majd a következő pillanat, amire emlékszem, az első tűzoltó arca, akit megpillantottam a ház előtt" - mesélte a Blikknek.

Forrás: Veres Mónika Nika / Facebook

Végül senki nem sérült meg a tűzben, amit egy csillagszóró okozott. Az énekesnő hálás a sorsnak, úgy érzi, valaki vigyázott rájuk fentről. "Eddig is úgy éltem az életemet, hogy értékelem, amim van, de ezután még inkább hálás leszek mindenért. Kell egy kis idő, hogy feldolgozzam a történteket, de fizikailag nincs baj,

Inhaláltam, a mentősök a véroxigénszintemet is megvizsgálták, és mindent rendben találtak" - mondta.