Kollégái és barátai mindent megtesznek majd, hogy őrizzék Sas József emlékét.

"Az egyszerűen nem lehet, hogy ennek itt vége van! Józsi hagyatékát nem hagyhatjuk a feledésbe merülni, és mindent meg is teszünk majd annak érdekében, hogy ez a fajta zenés kabaré visszatérhessen a színpadra" - kezdte a Borsnak Beregi Péter, aki reméli, hogy Heller Tamással karöltve, képesek lesznek újra feléleszteni ezt az egyébként nagyon nehéz műfajt.

Forrás: MTI/Földi Imre

"Meg kell teremteni a körülményeket ahhoz, hogy ezt a Józsi által naggyá tett műfajt újra feltegyük a térképre. Először is naprakésznek kell lenni a napi politika eseményeivel, majd jó érzékkel ki kell választani azon történéseket, melyekből ízlésesen viccet lehet csinálni. Aztán meg kell írni, meg kell tanulni, és jól kell eljátszani. Nagyon nehéz ma már időtálló karaktereket találni, így időtálló jeleneteket is nehéz írni" - fejtette ki Beregi, aki úgy véli, hogy Sas József otthona igazi, színpadra kívánkozó kincseket rejthet.

Ha eljön az ideje, megkérem majd Józsi özvegyét, hogy nézze át a jegyzeteket, hiszen rengeteg ötlet vagy poénkezdemény heverhet ott parlagon. Csupa olyasmi, amin Sas József dolgozni akart. Hiszen ő bízott abban, hogy felépülhet és készült is vissza imádott közönsége elé..."- mesélte.