A hétfő mindig fontos nap, hiszen nem mindegy, hol készül utána egy hétig egy csapat: kényelmes, medencés villában vagy egyterű kis faházban, ahol semmiféle komfort nincs.

TV2

A sokat vitatott, drámai párbaj után kíváncsian várták a pirosak, ki esett ki a rivális csapatból – de nem jutott sok idő az elemzésre, már indult is a verseny. A tábort, azaz a fából eszkábált vityillót mindkét csapat el akarta kerülni, úgyhogy nagy küzdelem alakult ki. A Bajnokok jobb periódusai után rendre felzárkóztak a Kihívók, majd meg is léptek 9-7-re, ekkor két meccslabdájuk volt. Sokat segített volna a pirosakon, ha Szabó Franciska a régi formában száguldozik fel-alá, mert ő mindig hozott 2-3 pontot, de most sérült volt.

TV2

9-7-ről még sikerült feljönniük 9-9-re a pirosaknak, de a „hirtelen halálban" elbuktak: nem sokkal, egyetlen kockán múlott minden, azaz a lehető legkisebb differencia döntött. De döntött, úgyhogy másfélórás gyaloglás lett a jussuk, a szegényes kalyiba mellé, a kékek pedig extázisban foglalták vissza a villát.