Komoly lelki gondokkal küzdött Osvárt Andrea

Osvárt Andrea / Instagram
Vágólapra másolva!
Osvárt Andrea mindenkit lenyűgözött tánctudásával a Dancing with the Starsban, de a táncon kívül van egy másik mozgásforma is, amit nagyon szeret: rendszeresen jógázik, és oktatóként is dolgozik.
Vágólapra másolva!

A színésznő a Mokkában mesélt arról, hogy milyen jó hatással van rá a jóga, ami még egy nagyon nehéz élethelyzetben is sokat segített neki korábban. Próbál mostanában sokat egyedül lenni, befelé fordulni, és magával foglalkozni.

"Konkrétan voltak olyan komoly, lelkileg olyan nehéz időszakaim, amikor próbáltam tartani magam a külvilág felé, hogy igen, jól vagyok, minden rendben, nincs semmi bajom. Egészen addig elhittem, amíg a jógaóra végére ki nem potyogtak a könnyeim. Ugyanis a jóga által olyan szinten sikerült harmóniába kerülnöm önmagammal, és felvállalni azt önmagam előtt, hogy most nem vagyok jól, most elfáradtam, egyszerűen túl sok volt minden" - árulta el.