Sarah Jessica Parker: A vírus hatással van a Szex és New York folytatására

szex és new york
Vágólapra másolva!
Tíz rész jön még, nem lehet úgy tenni, mintha nem változott volna meg a világ.
Vágólapra másolva!

Mint azt megírtuk, Kim Cattrall nélkül, a maradék három főszereplővel – Sarah Jessica Parkerrel, Cynthia Nixonnal és Kristin Davisszel – készül a Szex és New York folytatása, holott a sorozat eredetileg már 2004-ben véget ért. Az HBO Maxra visszatérő színésznők executive produceri szerepet is ellátnak a projektnél, így a Variety szerint fejenként több mint egymillió dollárt fognak kapni egy epizódért – ami tíz résszel számolva már komoly vagyont jelent.

Ők ketten már nem lesznek együtt Forrás: NORTHFOTO/T.C.D/Visual Press Agency

Január végéig az USA-ban majdnem 27 millióan fertőződtek meg, 450 ezer halálesetet jegyeztek fel a koronavírus miatt, ez hatalmas szám, nem lehet úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. A sorozat New Yorkban játszódik, a város is sokat szenvedett a pandémia miatt.

– nyilatkozta Parker.

A főszereplő szerint roppant izgalmas lesz megtudni, mi történt a főbb karakterekkel, merre kanyarodott az életük. „Milyen a kapcsolatuk a közösségi médiával? Mi változott? Milyen most az életük? Szakmailag, hogy áll Carrie? Írt még könyvet, vagy már podcastja van? Mit jelent most neki a divat? Mennyiben változott meg a lányok barátsága?" – tette fel a kérdéseket.

Kim Cattrall nemet mondott a rengeteg pénzre, nem akar részt venni a folytatásban. Cikkek azt találgatták, hogy utálja-e egymást Cattrall és Parker. Utóbbi így reflektált: „Nem igaz, soha nem utáltam. Soha nem mondtam ilyen, nem is fogok. Samantha nem része a történetnek, de mindig is a részünk lesz. Attól függetlenül, hol vagyunk, vagy mit csinálunk."