Vidékre költözött és próbál nyugodtabban élni Nagy Bogi, aki nemrég nyíltan mesélt arról, hogy testképzavarral küzd.

"A legutóbbi testképzavaros posztommal úgy érzem, hogy elindítottam egy lavinát. Nem voltam tisztában azzal, hogy mennyi fiatal küzd ezzel a problémával. Mind az evés - és testképzavarral. Soha életemben nem kaptam még annyi támogatást. Több ezer üzenetet írtatok nekem, ahol a saját történeteteket meséltétek el nekem. Köszönöm a bizalmatokat!" - írta az énekesnő az Instagramon, ahol jelenleg 56,5 ezren követik az életét.

"Annyira szeretnék segíteni mindenkinek. Remélem, az én történetemből tudtok tanulni. Szóval november óta, mióta tart az online oktatás, hazaköltöztem vidékre. Minden evészavaros problémám megszűnt. Innen sejtem, hogy túlhajtottam magam, és egy kis stop-ra volt szükségem. Bennem van a félsz, hogy lesz folytatás, de maximálisan azon leszek a jövőben, hogy megtartsam azt a nyugalmat, amit most érzek. (...) Amikor úgy érzem, hogy mélyponton vagyok, beszélek róla. Nem tartom magamban. Ha van időm és kedvem, akkor sportolok valamit. Jógázni szeretek a legjobban. Ügyetlen vagyok, de imádom. Havi 2-3-szor nyirokmasszázsra járok. Nem agyalom túl a táplálkozást, amikor éhes vagyok akkor eszem. Napi 3 liter vizet iszom. Figyelek a testemre" - részletezte.

"Az összes olyan profilt, akik elvesznek az önbizalmamból, kikövetem. Nincs rájuk szükségem.
Úgy érzem, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, mint 3 hónapja. Bár ehhez az elfogadáshoz rengeteget hozzátesz egy személy, aki megváltoztatta a képemet magamról. Tényleg úgy érzem, hogy valamennyire sikerült megerősödnöm. Nem tudom ez az érzés meddig fog tartani, de remélem, hogy minél tovább" - üzente.