Berki Mazsi: Most már a baba dönti el, mikor érkezik

Berki Krisztián, Berki Mazsi
Vágólapra másolva!
Berki Krisztián felesége úgy érzi, egyetlen dolog még hiányzik a boldogságukhoz: egy közös baba.
Vágólapra másolva!

"Tavaly a Covid miatt a mostohaanyukám, aki szülésznő, azt javasolta, várjunk egy kicsit a babavállalással, most azonban már zöld utat adtunk a bébinek. Mindketten kivizsgáltattuk magunkat, mindent megteszünk, amit az orvos javasolt, többek között próbálok stresszmentesen élni. Most már a baba dönti el, mikor érkezik, de ha még várat magára, akkor sem esünk kétségbe, hiszen nyárig én is be vagyok táblázva, ráadásul Krisztián kislánya, Nati is sokat van velünk, most kezdte az első osztályt, nagyon sokat foglalkozunk vele is" - mesélte a Blikknek.

Forrás: instagram.com/berkikrisztian

Sőt, arról is beszéltünk, ha később úgy alakul, a saját baba után örökbe is fogadnánk még egy gyereket. Sok kicsi álmodik saját, boldog családról, mi pedig ezt meg tudnánk adni neki" - tette hozzá.