Az út szélén, 18 golyóval a testében találtak rá a meggyilkolt modellre

Rebecca Landrith
Vágólapra másolva!
Az egykori modell, Rebecca Landrith holttestét Pennsylvaniában találták meg egy út mentén: a nőt 18-szor lőtték meg, az ügyben letartóztattak egy kamionsofőrt.
Vágólapra másolva!

18 golyóval a testében, a fején és a torkán is golyónyomokkal találták meg Rebecca Landrith holttestét az Insterstate 80, vagyis a 80-as autópálya mellett a pennsylvaniai Union megyében. A nőnél nem voltak iratok, csak pár bolti bizonylat, az ujjlenyomata mellett ezek alapján azonosították.

Rebecca Landrith Forrás: iStudio

A zsebében találtak egy cetlit is Tracy Rollins nevével, akit le is tartóztattak gyanúsítottként, miután a térfigyelő kamerák felvételei és a mobiltelefonja adatai alapján is járt a környéken a gyilkosság időpontjában, és a kocsijában is vérnyomok voltak. Rollins egyébként egy 28 éves kamionsofőr, egyelőre nem tudni, pontosan mi köze lehetett a 47 éves nőhöz.

Landrith a 2014-es Miss Manhattan szépségverseny döntőse volt, az America's It Girl című realitysorozatban is szerepelt.