Nagy Feró: Sajnálom, de idegesítő és erőszakos volt

Nagy Feró
Vágólapra másolva!
A Dal Kulisszában Nagy Feró elemezte az estét, sok remek előadás volt, de egy nem tetszett neki.
Vágólapra másolva!

„Hihetetlen hullámzásokat éltem át. Nem gondoltam volta, hogy egy lírai, romantikus dal megfog, de Petra elvarázsolt. Ugyanakkor volt olyan versenyző, ahol tudtam, hogy elveszítem a népszerűségem, de nem tetszett.

visszafogtam magam, hogy ne bántsam meg... énekelt ott valamit, ami számomra idegesítő és erőszakos volt, le akart minket rohanni... ő jó énekes, de ne így bizonyítsa be" – mondta, és Csondor Katára gondolt, akit már az adásban is kritizált. Őt a zsűri lepontozta, nem is jutott tovább, erről itt írtunk bővebben.

Nagy Feró MTVA

A Beatrice frontembere szerint A Dal 2021 rock tekintetében kicsit gyengébben áll, de még van egy válogató. „A Tortuga van itt, nekik drukkolok, kőkemény metálos testvéreim. Régebben többen voltak rockerek... én várom, hogy jöjjenek, de azért mai is volt fiatalos lendületű zenekar. Én nem annyira örültem, hogy a közönség nem szavazta be őket" – összegezte az estét a zsűritag.

Minden dalt itt visszanézhet, a harmadik válogatóról itt írtunk.