Lezuhant a magasból egy stábtag az Exatlonban

Palik László
Vágólapra másolva!
Palik László élőben jelentkezett Dominikáról, összefoglaltuk a lényeget.
Vágólapra másolva!

- Lesz még feltöltés a műsorban, azaz érkeznek újak. Az Exatlon egy hosszú, több hónapig, akár fél évig tartó sportreality, könnyen lehet, hogy olyan nyeri, aki még nincs is képernyőn.

- Herczeg-Kis Bálint keze nem tört el, Palik Lászlónak fogalma nincs, honnan jött ez az álhír. Valaki ezt bedobta a Facebookon, valami homályos forrásra hivatkozva, sokan megosztották.

Forrás: Palik László

- 600 fős stáb dolgozik az Exatlonon, gigászi produkcióról van szó. Három helyszínen zajlik a munka, Dominikán, Isztambulban, illetve Budapesten.

- Egyszer, futam közben Palik elbotlott, de esés közben is közvetített, majd felállt, folytatta, de a nézők ezt nem láthatták. Hangban volt egy kis puffanás, de nem lett nagyobb baj.

- Nagyobb baj abból lehetett volna, amikor egy operatőr a székével együtt leesett egy tíz méter magas, épp megmozduló emelvényről. Gelencsér Timi iszonyatosan megrémült, de Palik László nyugodt maradt, mert látta felállni a kollegát a homokból.

Instagram, Gelencsér Tímea

- Mit csinálnak hétvégén a sportolók? Erre a kérdésre kitérő választ adott a műsorvezető, mert ők teljes időtlenségben élnek, nekik teljesen eltolódott minden, azt sem tudják néha (műsorvezető és riporter), a valóságban hétfő van-e vagy szerda. A játékosok még azt sem tudják, reggel tíz van-e vagy dél, mert órájuk sincs, mobiltelefonról nem is beszélve.

Szavazzon!

Kinek drukkol a harmadik Exatlonban?