Dióssy Klári: Minden adás teljesen mást tud előhozni belőlem

Dióssy Klári
Vágólapra másolva!
1500. adásához érkezik a Ridikül, a közmédia női talkshow-ja, amelynek ünnepi műsora 2021. február 22-én 17 órától lesz látható a Duna Televízión.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt években összesen 1220 órát, egészen pontosan 73 250 perc műsoridőt felölelő produkcióban 3133 vendég fordult meg, többségük Dióssy Klárival beszélgetett az élet hétköznapi, ám fontos kérdéseiről.

A Ridikül műsorvezetője a jubileumi adás érdekességei mellett pályájáról, illetve az elmúlt öt év tapasztalatairól is beszélt a hirado.hu-nak. "A Ridikül szakmai életrajzom legtetején áll, és nem azért, mert kronologikusan ez következik a sorban, hanem mert az elmúlt öt évem nagyjából ezer adása olyan szakmai kihívást jelentett, amit az eddigi tapasztalataimat nézve a legnehezebbnek éltem meg. A talkshow műfajáról azt hinné az ember, hogy csak ott ülünk és csevegünk. A kulissza mögé nézve viszont kőkemény koncentrációt és felkészülést igényel, a háttérben temérdek kollégám folyamatosan dolgozik velem együtt azon, hogy a lehető legprecízebben körbejárjuk az adott témát, tisztességesen felkészüljünk a vendégekből, és maradandót alkossunk" - mondta az interjúban.

Forrás: Zih Zsolt, MTVA

Nehéz lenne kiemelni a legkedvesebbet, nem is tudnám megtenni. Olyan értékes kapcsolatok alakultak ki, közeli ismeretségek, amelyek eredményeként az online térben néha üzeneteket váltunk, felköszönjük egymást a jeles napjainkon. Azt hiszem, néhány barátot is szereztem a műsornak köszönhetően, akik már-már rutinos nyilatkozóként, ha visszatérnek, mindig megnyugtatnak, mert „szóvivői" szerepük által egy kevésbé bátor vagy adott esetben egy civil vendég könnyebben meg tud nyílni az adott téma kapcsán. Mondhatom, hogy nemcsak a stábbal dolgozunk csapatként, hanem a vendégekkel is. Tudom, hogy elcsépelt, de hiszek a csapatmunkában, így nem kérdezz-felelek sablont láthatnak a nézők, hanem egyenrangú beszélgetéseket, különböző szemszögeket, véleményeket" - részletezte.

Rendhagyó ünnepi adás

A Ridikül a közmédia női talkshow-ja, amelyben a műsorvezetővel általában három hölgyvendég vitat meg egy bizonyos témát, meglepetésvendégként pedig egy férfi is csatlakozik a beszélgetéshez.

Az ünnepi adásban rendhagyó módon fordul a nemek aránya,

és Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus, Ujvári Zoltán Szilveszter dalszerző, előadóművész, valamint Qka MC az Animal Cannibals együttes tagja mellé hölgyvendég érkezik meglepetésként február 22-én 17 órakor a Duna Televízión.

Érdekesség, hogy az 1500 adás során összesen 6048-szor foglalták el a Ridikül vendégfoteljeit. 1789 hölgy és 1344 úr fogadta el a meghívást legalább egyszer, így 3133 vendéggel büszkélkedhet az idén nyolcéves műsor.