A pandémia alatti lelassulás pozitív változást hozott a Neoton Familia énekesnőjének életében.

Kedvezőan hatott Csepregi Éva életére a koronavírus-járvány. Az énekesnő hosszú évek óta álmatlansággal küzdött, ami igencsak megkeserítette a mindennapjait. Az alvászavar súlyos gondokat okoz: amellett, hogy kimerültnek érzi magát az ember, az egészségre és a társas kapcsolatokra is negatívan hat. Először akkor érezte meg a dolog komolyságát, amikor a Szentendrei úton majdnem balesetet szenvedett emiatt.

Forrás: Life TV

"Csak nagyon kevés szakember tudja rá a választ, hogyan alakulnak ki az alvászavarok, éppen ezért a megoldásuk is nehézkes. Nagyon fontos, hogy hol alszik az ember, hol helyezkedik el az ágya. Lehetnek ugyanis olyan energetikai zónák, amik zavarják az álmot" - mondta a hot!-nak.

Az énekesnő lecseréltette a matracát és elalvás előtt már nem iszik vizet, hetente legalább háromszor pedig igyekszik 10 óra előtt ágyba kerülni, amit igazából a pandémia óta tud csak ténylegesen betartani. "Sok apró összetevője van annak, hogy jól vagy rosszul alszik-e az ember. Azt hiszem, én nagyon jó úton haladok, jelenleg kipihent vagyok" - árulta el.