Vérzett az orra, szédült, futott, majd összeomlott az exatlonos lány

Farkas Zsófia, Exatlon
Vágólapra másolva!
A Kihívók győzelmet arattak, de Farkas Zsófi továbbra is kakukktojás.
Vágólapra másolva!

„Próbáltam gyorsan menni... nem mondom, hogy nem szédültem közben" – magyarázta szerdai második veresége után a Kihívók Zsófija, aki ezzel exatlonos mélypontra került, pár nap alatt 16 futamból 15-ször veszített. Ezzel a statisztikával csoda lenne, ha játékban maradna, egy esélye van, ha a csapattársak megnyerik a csütörtöki versenynapot.

Farkas Zsófia, Exatlon tv2

A Bajnokoktól betegség vagy sérülés miatt kiesett Krisztián, Izabella és Franciska (mindhárman top 10-es játékosok), de valójában a kékek motiváltabbak voltak az elején, elhúztak 9-4-re. A semmiből jöttek fel a pirosak, 9-9 lett, majd jött a hirtelen halálban a Kihívók nyertek.

tv2

Fontosabb lesz csütörtöki adásnap, akkor dől el, mely csapat veszít embert.

Szavazzon!

Kinek drukkol a harmadik Exatlonban?