Érik az újabb hollywoodi botrány, több néző mellett ugyanis már egy régi interjúalanya, Paris Hilton is támadni kezdte az ismert showmant, David Lettermant.

A Hulun látható új dokumentumfilm, a Framing Britney Spears elvileg Britney Spearsről szólt, de az énekesnő összeomlásával, bukásával kapcsolatban több fontos tényezőre, többek között a média szerepére is rávilágított – így került a képbe David Letterman is, aki sokak szerint megalázó interjút készített az énekesnővel annak idején.

David LettermanForrás: AFP/Dennis Van Tine/Geisler-Fotopres

A közösségi oldalakon azóta többen támadták Lettermant, például a Jennifer Anistonnal készült, 1998-as interjúját is bírálták, miután a show-jában a színésznő haját is megrágcsálta. "Bocsáss meg, ha udvariatlan, de muszáj kipróbálnom" – mondta, majd a szájába vette Aniston hajtincsét, ami akkoriban azért tűnt inkább vicces showelemnek, mert a Jóbarátok-ból sok nő Rachel frizuráját másolta. Itt nagyjából 5.20-nál indult a "támadás": 

Letterman ellen azonban nem ez volt mostanában az egyetlen támadás, a BuzzFeed például komplett listát állított össze azokról az alkalmakról, amikor a showman minimum illetlen volt, kellemetlen helyzetbe hozta a női vendégeit – azóta pedig Paris Hilton is kikelt a műsorvezető ellen, szerinte "kegyetlen, nagyon gonosz" módon bánt vele egy 2007-es interjúban.

Letterman egyébként összesen 33 évig vezetett késő esti talkshow-t az NBC-n, majd a CBS-en, 2018-ban pedig a Netflixen kezdett hasonló műsorba.