Újabb műtéten van túl Nagy Adri, a szövettani eredményt várja

Nagy Adri Adrienn Utazás a lelked körül Peller Mariannal: Nagy Adri
Vágólapra másolva!
A színésznő testét 180 anyajegy borítja, így nem kérdés, hogy rendszeresen vizsgálatokra jár.
Vágólapra másolva!

"Eltelt 8 hónap, és újabb 3 anyajegy került le rólam, jelenleg várom a szövettani eredményeket, bár bízom benne, hogy ezúttal is negatív eredményt kapok! Mégis szeretném felhívni a figyelmet a megelőzés fontosságára, ugyanis a melanoma is azon betegségek közé tartozik, ami rendszeres kontroll mellett elkerülhető!" - írta új bejegyzésében.

"Szám szerint ez már a 6. gyanús anyajegyem, amit eltávolítottak rólam, és sejtéseim szerint nem az utolsó. Ehhez bőven hozzájárult a felelőtlen napozás és ritkább esetben igénybevett szolárium használat is... De fiatalon ki gondolja, hogy bármi baja eshet, főleg ha gyorsan és szépen barnul...
Ha egy tanácsot megfogadtok tőlem, minden napozás alkalmával használjatok megfelelő fényvédőt arcra, testre egyaránt és természetesen kerüljétek a mesterséges barnulás lehetőségét!" - üzente, és azt is elárulta, hogy 180 anyajegy esetén neki fokozottan figyelnie kell magára.