Sári Évi drasztikus módszerekkel fogyott, sokszor éheztette magát

Sári Évi
Vágólapra másolva!
Sári Évi hajlamos a hízásra, ezért neki különösen oda kell figyelnie, mit eszik, iszik, mennyit mozog, és hány órát alszik.
Vágólapra másolva!

A sportot, a megfelelő táplálkozást és a vízfogyasztást tartja az életmódja egyik legfontosabb alapelemének. Egy infrás szalonba jár edzeni, mellette pedig fut, jógázik, és sokat nyújt. "Mindezek ellenére természetesen az idő múlása rajtam is érzékelhető, ezért a sport mellett különböző egyéb praktikákkal próbálom lassítani az öregedést" mondta a Ripostnak Sári Évi, aki elárulta, bizony eléggé gyorsan felszaladnak rá a kilók, ha nem figyel oda.

Forrás: Sári Évi / Instagram

"Sajnos hízékony típus vagyok, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy ostoba módon, fiatalabb koromban sokat éheztettem magam különböző drasztikus fogyókúrákkal. Mindenkit óva intenék ettől!

TANULJANAK AZ ÉN HIBÁMBÓL, HISZEN IDEIG-ÓRÁIG JÓ MEGOLDÁSNAK TŰNHET, MERT SZÉPEN ELKEZD AZ EMBER FOGYNI, DE UTÁNA GYORSAN MEGTÖRTÉNIK A JOJÓ-EFFEKTUS,

és visszajönnek a kínkeservesen leadott kilogrammok. Emlékeznek a sejtjeink azokra az ínséges időszakokra, amikor sanyargatjuk a szervezetünket, és utána már félelemben élnek, ezért folyamatosan tartalékolnak" - tette hozzá.