Pásztor Anna óriási ajándékot kapott sokáig nem látott nevelőapjától

Pásztor Anna: Három apám van - Lakástalkshow

Mető Misi
Vágólapra másolva!
Pásztor Annát meglepte a nevelőapja: egy tanyát írat a nevére, ami azért nagy dolog, mert az énekesnőnek eddig nem volt saját ingatlanja.
Vágólapra másolva!

Pásztor Anna tizenhat évesen elszökött otthonról a szigorú, vallásos nevelés elől, nevelőapja, Pásztor Gyula csak néhány éve bukkant fel újra az életében – most pedig óriási ajándékot adott az énekesnőnek.

"Néhány hete egy fantasztikus hírrel lepett meg, ugyanis nemrég örökölt egy tanyát, amit az én nevemre írat. Ez most nekem a kapaszkodó, mert mióta az eszemet tudom, albérletből albérletbe költöztem, ráadásul már két kicsi gyerekem is van, ez nem könnyű. Most legalább tudom, bármi is történjen, van valami stabilitás, biztonság mögöttünk, amihez lehet nyúlni, ha szükséges. A járvány miatt alig volt bevételem, kölcsönökből éltem a gyerekeimmel egy albérletben, sokat tanultam ebből, és tudom, hogy az előre gondolkodás a legfontosabb, hogy ne legyek soha többet ilyen nyomasztó helyzetben" – mondta Anna a Blikknek.

Pásztor Anna Forrás: VIASAT3/Labancz Viktória

"Lázadó punk voltam, a szüleim pedig beléptek egy spirituális gyülekezetbe. Új, keresztény útra léptek, ami sok elvárással járt. Hetente háromszor kellett misére járni, nem hallgathattam a zenét, amit szerettem, elvették a könyveimet. Emlékszem, mekkora sallert kaptam, amikor feketére rúzsoztam a számat. Akkor buktam ki igazán, amikor nem engedték, hogy találkozzam a középiskolai szerelmemmel, Robival. Bűnös dolognak tartották, hogy randizgatok. Nem tudtam így otthon maradni, végül Robi szöktetett meg egy kölcsönkért fehér Ladával" – mesélte arról, hogy annak idején miként hagyta ott a szülői házat.