Drasztikus, veszélyes módszerekkel próbáltak lefogyni a magyar sztárok

radics gáspár singh köllő
Vágólapra másolva!
Egyesek képesek szinte bármit megtenni azért, hogy elérjék a kívánt alakjukat, még a koplalástól, az illegális szerektől, esetleg a hashajtók alkalmazásától sem riadnak vissza. Radics Gigit gyerekként fogták először diétára, de az élete folyamán azóta többször is drasztikus módszerekhez nyúlt; és előfordult, hogy Singh Viki is kiájult az iskolapadból, miután jó ideig  éheztette magát. Köllő Babett 39 kilóra fogyott, de Zimány Linda is rengeteg lemondással érte el a versenyalakját.
Vágólapra másolva!

Sári Évi

A színésznő már többször beszélt arról, hogy nagyon hízékony típus, ennek pedig szerinte az az oka, hogy korábban nagyon keményen éheztette magát, hogy elnyerje álmai alakját. "Egy ideje azt veszem észre, hogy csak akkor tudom tartani a súlyomat, ha brutális módon odafigyelek arra, mit eszem. Ennek valószínűleg az az oka, hogy régen rengeteget diétáztam, borzasztóan kevés szénhidrátot ettem, és a szervezetem a tartalékolásra rendezkedett be" - árulta el.

A sportot, a megfelelő táplálkozást és a vízfogyasztást tartja az életmódja egyik legfontosabb alapelemének. Egy infrás szalonba jár edzeni, mellette pedig fut, jógázik, és sokat nyújt. A napokban arról mesélt, hogy a drasztikus fogyókúrás módszerei csak rövidtávon működtek, amint elkezdett enni, a kilók visszajöttek, a jojó-effektus pedig sokáig az élete része volt.

és utána már félelemben élnek, ezért folyamatosan tartalékolnak" - mondta.

Gáspár Evelin

Gáspár Győző lánya elárulta, hogy az illegális szerektől sem riadt vissza, ha fogyni akart, ezzel pedig veszélybe sodorta magát. Nemrég a TV2 Tények Plusz című műsorában mesélte el, hogy neki nem tudnak olyan diétát mutatni, amit ne póbált volna ki az elmúlt évek során, hiszen lényegében 15 éves kora óta próbál megszabadulni a súlyfeleslegétől.

"Illegális szereket is kipróbáltam. Magas lett a vérnyomásom, nem aludtam" - árulta el.

Gyorsan rájött, ez nem vezet semmire, és hiába fogy a szerekkel valamennyit, tönkreteszi a szervezetét. Azóta 40 kilótól megszabadult az életmódváltásának köszönhetően: rendszeresen sportol, tudatosan táplálkozik és ellenáll a finom édességeknek is.

Radics Gigi

Az énekesnő csak nyolcéves volt, amikor életében először, 70 kilósan diétára fogták. Akkor fél év alatt 20 kilót fogyott, de idővel visszajöttek a kilók, és szinte azóta folyamatosan vannak fogyókúrás időszakok az életében.

"Néhány esztendeje vágtam bele életem legdrasztikusabb fogyókúrájába. Akkoriban divatosak voltak a turmixdiéták, én is bedőltem nekik. Egész nap csak ezeket a készítményeket ittam, és leveseket fogyasztottam.

Sem az egészségemnek, sem a közérzetemnek nem tett jót, ezért abbahagytam" - árulta el, és arról is mesélt, hogy akkoriban nagyobb méretű ruhákkal próbálta eltakarni magát.

Lapozzon, nézze meg a többieket is!