Gáspár Győző: Naponta akarok öngyilkos lenni

Gáspár győző, Győzike
Vágólapra másolva!
Gáspár Győző 10 éve küzd pánikbetegségével, ami csak erősödött, mióta hat évvel ezelőtt elveszítette az édesanyját.
Vágólapra másolva!

Gáspár Győző a LifeTV Ébredj velünk! Extrában mesélt lelki gyötrődéséről Joshi Bharatnak. Mint mesélte, mostanában éppen súlyosbodik az állapota, így marokszámra szedi a gyógyszereket.

Igazából azóta ilyen erősek a tüneteim, amióta édesanyám elment. Képtelen vagyok őt elengedni. Volt a gyermekkorom, volt a felnőttkorom, de amikor igazán jó lehetett volna az élet, akkor ő már nem élt" - mesélte.

Forrás: Instagram

"Szinte minden nap kimegyek hozzá a temetőbe, hiszen nagyon közel van. Ezért sem szeretnék soha elköltözni Nógrádmegyerből. Anyák napján, a születésnapján vagy a halála évfordulóján naponta akár harmincszor is kimegyek. De olyankor is, ha valamilyen feladat, vagy utazás vár rám. Ha ott vagyok, nem félek attól, ami rám vár. (...) Akkor fogom őt elengedni, ha Evelin, vagy Virág felveszik az esküvői ruhát és oltár elé állnak. Aznap kiviszem majd a sírjához a menyasszonyi csokrot és meghívom a lakodalomba. Aznap elengedem őt Istenhez" - mondta.

Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelki elsősegély-számot!