William Shatner egyetlen részt sem látott a Star Trekből

William Shatner, Star Trek
Vágólapra másolva!
William Shatner elárulta, hogy egyetlen epizódot sem látott egykori sikersorozatából, a Star Trek-ből.
Vágólapra másolva!

William Shatner 90 éves lett a napokban, ennek alkalmából nyilatkozott a People TV-nek – az interjúból pedig az is kiderült, hogy soha nem nézte a Star Trek-et, amelynek Kirk kapitány legendás szerepét köszönheti.

William Shatner a Star Trekben Forrás: NBC

"Túl fájdalmas lenne, mert nem szeretem, ahogy kinézek, így azt sem szeretem látni, amit csinálok" – mondta a színész, aki a filmek közül is egyedül a Star Trek – A végső határ-t látta, de azt is csak azért, mert ő volt a rendezője.

2019-ben a Comic Con Africán Forrás: AFP/Michele Spatari

A korábban az Origónak is nyilatkozó Shatner egyébként 90 évesen is aktív, sőt legközelebb egy romantikus vígjáték, a Senior Moment főszerepében láthatjuk.