Palik László nagyon rossz hírt hozott

Palik László
Vágólapra másolva!
Tóth Jankának véget ért az Exatlon, lassan gyógyul, hazaküldik. A Bajnokok sajnálhatják igazán, közel 60%-os statisztikája volt, a piros csapat lányai közül a legjobb.
Vágólapra másolva!

„Kezdesz jobban lenni, de szükség van a gyógyszerekre, pihenésre. Az orvosok a hirtelen terhelést nem engedik meg" – mondta Palik László a versenyzőnek a szerdai adásban. Az orvosok szerint még több hét lehet, mire újra sportolhat. „Hosszas tanakodás után úgy döntöttek, hogy nem folytathatod az Exatlont. Te sem akarod, hogy nagyobb bajod legyen, és ez mi sem hagyhatjuk" – tette hozzá.

Palik László TV2

Számított erre a hírre Tóth Janka, ő is megijedt, amikor alig bírt végigmenni a tengeri pályán, annyira elgyengült. „Nagyon szomorú vagyok, de minden okkal történik. Nagyon szeretem a csapatot, minden nap fogok nekik szurkolni. Majd később fogok rájönni, miért történt így... ez az egyik legrosszabb forgatókönyv. Valamiért így alakult, el kell fogadnom, az egészség a legfontosabb" – sóhajtozott a sportoló.

Janka korábban, a pálya szélén tv2

„Ez nem vereség... Nagy Dani, Franci, Janka... titeket nem győztek le" – próbált lelket önteni belé a műsorvezető. Janka Exatlonjának vége tehát, ezt a tévézők mellett a pirosak is sajnálhatják, 60%-kal ő volt a legjobb női versenyzőjük.

Szavazzon!

Kinek drukkol a harmadik Exatlonban?