Megszólalt az özvegy, akinek a férjét halálra gázolta Gáspár Zsolti

Ázsia Expressz 2. Gáspár Zsolt
Vágólapra másolva!
 Megszólalt annak az idős férfinak az özvegye, akit még évekkel ezelőtt gázolt el Gáspár Zsolti.
Vágólapra másolva!

Gáspár Zsolti huszonöt év után a Life TV Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban mesélt arról, hogy még 1995 szeptemberében halálos balesetet okozott. Autójával elgázolt egy idős férfit, akinek most az özvegye is megszólalt. "Amikor a baleset volt, miért szaladt el Zsolti? Miért nem a mentőt hívta? Azt mesélik, egyből az apját kereste, rohant hozzá" - fogalmazott a Blikknek az özvegy.

Forrás: TV2/sajtoszoba.tv

Gáspár Zsoltit elítélték, egy év hat hónap börtönbüntetést kapott, de kérvényt írtak, és kegyelemben részesült. Ica néni úgy emlékszik, 200 ezer forintot kaptak tőle a baleset után.

"Mit gondolt, hogy ennyivel egy családot meg lehet vásárolni? Azt mondta a tárgyaláson, felajánl nekünk egymillió forintot. Hát, én sosem láttam azt a pénzt, de mindegy is, úgysem hozta volna vissza a férjemet. Ezt nem lehet megbocsátani, halálra gázolt egy erős embert. Rettenetes törés volt, a fiam is tönkrement, nem sokkal később, 46 évesen meg is halt, azóta sem tudok magamhoz térni a szörnyűségekből" - mondta.