Boros Csaba, a Republic zenekar frontembere nagy dilemma előtt állt, amikor 26 éves fia, Ákos jövőjéről kellett döntenie.

Fia olyan állapotban jött világra, amely megakadályozza, hogy valaha önállóan éljen, hivatalosan közepesen súlyos fogyatékkal élő. Éppen ezért bármennyire is szereti a családja, az életének felét egy olyan otthonban tölti, ahol szakemberek és hasonló társak veszik körül.

"Ott olyan életet élhet, amelyben jól érzi magát, amelyet szeret, ahol a barátaival bandázhat. Ákos sosem lesz képes teljesen egyedül élni, de ebben az otthonban megkap minden segítséget, és azért legyünk őszinték, mi is nyugodtabbak vagyunk így. Persze, amikor a járvány miatt felmerült, hogy akár hónapokig nem látogathatjuk, azonnal hazahoztuk, mert azt sem ő, sem mi nem bírtuk volna ki, hiszen imádjuk egymást" . árulta el a Blikknek a zenész.

Fotó: Koncz Márton - Origo

Bennem is felmerült, hogy miért velünk történik ez, de aztán rá kellett jönnünk, hogy ő nem egy átok, hanem inkább áldás. Persze, amikor itthon van, akkor zárni kell a szekrényeket, mert különben átrendezi őket, de azt a szobát sem szabad nyitva hagyni, ahol a hangszerek vannak. Az édességért, a csokiért is nagy harcok folynak, de közben nagyon büszke vagyok rá, hogy érti, mi folyik most a világban, hogy bármennyire utálja a maszkot, hordja, és ha koncertfelvételek nézéséből lehetne pénzt keresni, már nagyon gazdag lenne" - tette hozzá.