Rajongók tízmilliói várták, húsvéthétfőn újra forgatnak a Jóbarátok

Jóbarátok
Vágólapra másolva!
A nagy hatos megint együtt dolgozik.
Vágólapra másolva!

Lisa Kudrow januárban még úgy tudta, hogy kora tavasszal kezdik a közös forgatást, ő addigra már túl volt pár egyéni előfelvételen is. Matthew Perry tavaly novemberben azt írta a Twitteren, hogy március elején kezdenek forgatni, de ez sem jöhetett össze a járvány miatt.

Kudrow elárulta, hogy a hat színész – rajta kívül Jennifer Aniston, Courteney Cox, Matthew Perry, Matt LeBlanc és David Schwimmer – nem ismétli meg egykori szerepét, vagyis nem a karaktereikként fognak megjelenni: egyszerűen felelevenítik a sorozattal kapcsolatos emlékeiket. Néhány ismert helyszínt azonban így is bejárnak a rajongók kedvéért, például a kávézóba is visszatérnek majd nosztalgiázni.

Az HBO Max nevű streaming-oldal 2020 májusában indult, azt a startot akarták megdobni pár nagyszerű, új sorozattal és a tízmilliók által várt Jóbarátok-különkiadással, ez csúszott egy évet. A Hollywood Reporter most arról ír, hogy megvan a nagy dátum, ráadásul igen közeli: április 5-én ül össze Jennifer Aniston, Courteney Cox, Lisa Kudrow, Matt LeBlanc, Matthew Perry és David Schwimmer.

Jóbarátok Forrás: IMDb

Sokan szeretnének teljes évadot, sok új részt, de ez aligha jön össze. Az okokról a cikk alatt olvashat.