Hajdú Péter műsora csúcsot döntött Pataky Attilával

Összezárva Hajdú Péterrel
Vágólapra másolva!
Minden eddiginél több nézőt ültetett a képernyő elé a LifeTV, Összezárva Hajdú Péterrel című műsorának április 2-i epizódja, melyben Pataky Attila volt a talkshow-reality vendége.
Vágólapra másolva!

Hatalmas sikerrel fut az Összezárva Hajdú Péterrel című műsor második évada a LifeTV-n. A 2021-es epizódokban eddig Ambrus Attilát, Győrfi Pált, Gáspár Zsoltit, legutóbb, múlt pénteken pedig Pataky Attilát láthatták a nézők - áll a LifeTV közleményében.

Összezárva Hajdú Péterrel LifeTV

Az EDDA frontemberével készített epizód új rekordot hozott a műsor számára. A két évad eddigi összes, azaz 14 epizódját beleértve a talk-show reality április 2-i adása bizonyult ugyanis az eddigi legnézettebbnek a teljes lakosság körében.

A 2,69%-os, teljes lakosságban elért közönségarány mellett a műsor kimagaslóan eredményes volt a kereskedelmi célcsoportokban is. A több, mint 110 magyar nyelvű csatorna közül a műsor adásideje alatt a LifeTV volt a 8. legnézettebb a 18-59-es lakosság körében 2,07%-os közönségaránnyal, a 18-49-es korosztályban pedig a 13. helyen végzett - áll a közleményben.

Az Összezárva Hajdú Péterrel április 9-én este 10-kor folytatódik a LifeTV-n a következő epizóddal, amelyben Köllő Babettet láthatják a nézők.