Bár nagyon vigyázott magára, és állítása szerint szigorúan tartotta magát a szabályokhoz, mégis elkapta a koronavírust Zsidró Tamás.

"Nem gondoltam, hogy ennyire borzalmas lesz, de azt kell mondjam, az ellenségemnek sem kívánok ilyen két hetet. Az első tíz nap komolyan mondom, maga a pokol volt. Látászavarral kezdődöttem. Azon kaptam magam, hogy hiába nézem, nem látom rendesen a betűket, és éreztem, hogy valami bezavar az agyi központba is, mert egyszerűen nem áll össze a szó. Aztán jött a gyengeség, és az alvászavarok. Reggel nyolc órának éltem meg az éjszaka kellős közepét, és elkezdődtek a lázálmok is" - kezdte a Borsnak Zsidró.

Life TV

"Éjjel három körül lehetett, amikor arra ébredtem, hogy nagyon nehezen kapok levegőt. Bevallom férfiasan, nagyon megijedtem, és azt éreztem, itt az idő mentőt hívni. Magas lázam is volt, és teljesen eluralkodott rajtam a halálfélelem, kórházat vizionáltam, és lázálmomban már lélegeztetőgépen voltam" - mesélte.