Stílust váltott, teljesen megújult a magyar luxusfeleség

Csősz Bogi story gála
Vágólapra másolva!
A Feleségek luxuskivitelben egyik szereplője, Csősz Boglárka megvált hosszú, vörös fürtjeitől, rövidebb, szőke hajra váltott – most pedig azt is elmondta, hogy miért.
Vágólapra másolva!

Csősz Boglárka tavaly stílust váltott, levágatta a haját, de csak most árulta el a Femcafénak, hogy mi állt a döntése hátterében.

"Szerintem a hajvágás az egyik legjobb dolog a világon. Sokan félnek tőle, de én kifejezetten szeretem, hiszen a hajunk is egy olyan dolog, amit időnként nem árt felfrissíteni. Mikor megszabadulunk a régi, eltöredezett hajvégektől, akkor nemcsak ápoltabbak leszünk, hanem lehetőséget teremtünk arra is, hogy újabb energiákat vonzzunk be" – magyarázta.

Csősz Boglárka még a régi külsejével Forrás: Polyák Attila/Origo
Újabban LifeTV

"Szerettem volna, hogy teljesen friss, üde, dinamikus energiákkal dolgozhassak, és egy kicsit más személyiségemet is előtérbe engedhessem. Sokkal sportosabbnak és vagányabbnak érzem magam tőle. Megszokták tőlem, hogy a látványos, klasszikus és elegáns stílust képviselem, pedig ennél sokkal több van bennem" – tette hozzá, majd arra is kitért, hogy az új frizurájával sokkal kevesebb gond van, jóval könnyebb karbantartani.

Az átalakulásról rengeteg képet láthat a luxusfeleség Instagram-oldalán.