Pszichiáter kezeli Csocseszt, teljesen összeomlott felesége halála után

Csocsesz
Vágólapra másolva!
Eltemették Csocsesz feleségét, aki három hete halt meg koronavírus-fertőzésben. Nehezen dolgozza fel a család a történteket, szakember segít nekik.
Vágólapra másolva!

"Mindenki azt mondta, a búcsúztató után egy kicsit könnyebb lesz, és talán igazuk is volt. A szertartáson ott volt mindenki, aki szerette, rokonok és barátok, akik a mai napig tartják bennem a lelket, és ez rengeteget ad nekem. Gyöngyike most is itt van, mert azt kívánta, hogy otthon lehessen velünk. Ezért a hamvainak egy részét hazavittem, a többi abban a templomban nyugszik, ahol a temetés volt, és ahol összeházasodtunk" - árulta el az énekes a Blikknek.

Forrás: Csocsesz/Instagram

Csocsesz az utolsó pillanatig reménykedett, hogy Gyöngyi rosszulléte és kórházi kezelése csak egy rossz álom. "Emlékszem, amikor a mentőbe tettük, azt mondtam neki, még utoljára: ne aggódj, minden rendben lesz. Akkor még az orvos is ezt mondta. Este már azzal hívtak a kórházból, hogy mélyaltatásban van, amiből aztán már fel sem ébredt, s 17 nap múlva elvesztettük őt" - mondta, hozzátéve, hogy három gyerekükkel együtt jelenleg pszichiáter kezeli, hogy megbirkózzanak a gyásszal.

A 27 éves lányom még otthon van velem, vigyáz rám, pedig épp akkor költözött volna össze a párjával, amikor Gyöngyikét kórházba vitték" - tette hozzá.