Tom Hanks fiát, a színészként szintén ismert Chet Hankset beperelte a volt barátnője, aki azt állítja, hogy a férfi többször is bántalmazta, sőt azzal is fenyegette, hogy megöli.

Egymillió dollárnyi kártérítést követel Chet Hanks korábbi barátnője, Kiana Parker, aki azt állítja, hogy a színész többször megverte őt 2020 októbere és 2021 januárja között.

A nő szerint először egy New Orleans-i hotelszobában támadt rá: Hanks nem engedte, hogy elmenjen, megragadta a karjánál fogva, majd végigrángatta a szobán.

Chet Hanks és az apja, Tom HanksForrás: FilmMagic/2012 Michael Tran/Michael Tran

Egy hónappal később Hanks már állítólag azzal fenyegetőzött, hogy megöli, majd végez magával is, a szakításuk pedig szintén erőszakos volt, bár az akkori videón pont Hanks mutogatta, hogy vérzik a feje – a nő viszont azt állítja, hogy önvédelemből verte fejbe egy edénnyel.

Hanks egyébként már márciusban beperelte Parkert, nemcsak erőszakkal, de azzal is vádolva, hogy pénzt lopott tőle – mire a nő most viszontperelte a színészt.