Az énekesnő elmesélte, hogy korábban sokan megkérdőjelezték a tehetségét, és a mai napig vannak, akik folyton kritizálják.

"Azt hiszem, valami ilyesmi fejet vághatok azokra, akik megkérdőjeleznek abban, amit csinálok. Amikor még nem Radics Gigi voltam,hanem Radics Georgina Endrefalváról, és nap mint nap küzdöttem, gyakoroltam, hogy elérjem a célom, számtalan olyan emberbe ütköztem,akik próbáltak elnyomni, és úgy gondolták, úgysem lesz belőlem senki. Ez előfordult az iskolában barátnőknek hitt "barátnőktől", de akár családtagoktól is jöttek hasonló gondolatok. Megkérdőjelezték a szüleimet is, jól csinálják-e, hogy támogatnak. Nem éltünk fényűző életet, de hála istennek semmiben sem szenvedtünk hiányt. Édesapám mindent megteremtett kétkezi munkával értem, értünk. Szerencsémre a szüleim nem voltak befolyásolhatóak a tehetségem kapcsán, és tovább támogattak, míg együtt el nem értük a célunkat" - írta az Instagramján.

"Felemelő érzés volt, amikor ez sikerült a Megasztár után. Nem csak magunknak sikerült bebizonyítani, hogy ha az ember eléggé akar valamit az életben, azt sok munkába fektetett energiával, kitartással, szorgalommal elérheti, hanem büszkék is voltak mindvégig. Akkor is, amikor mások a negativitásukkal próbálták megnehezíteni a mindennapokat. Persze, ha most hazamegyek, már a kétkedők is büszkék rám, aztán jöhet egy közös kép csak, hogy lehessen mutogatni a közösségi oldalaikon, hogy ismerjük egymást. (Tisztelet a kivételnek!) Az élet fintora, nemde? Aztán jöhetnek azok a kommentelők, akik majd megírják, hogy régen jobban szerettek, amikor kislányként énekeltem a Megasztárban, akkor még nem voltam elszállva, nem voltam büszke, hogy elfelejtettem honnan indultam! Nem felejtem el soha, sőt ez ad erőt! Én nem változtam legbelül, csak időközben felnőtté váltam, és emiatt már nem a szegény, kis jól éneklő cigánylányt látják bennem, hanem mondjuk a pénzeszsákot, akinek nem kell dolgoznia azért, hogy elérje amit akar. Akinek az édesapja megvásárolta a TV2 Megasztár műsorát azért, hogy a lánya nyerhessen. Nyilván.. Ilyen emberek voltak és lesznek is egész életünkben, ami azt bizonyítja valamit jól csinálunk! Ne hagyjuk, hogy mások elnyomásban tartsanak, vagy terrorizáljanak lelkileg, mert nem éri meg, az egészségünkbe kerülhet. Pedig az a mai világban a legdrágább kincs..." - áll új bejegyzésében.