A még be sem mutatott Gyűrűk ura-széria első évadja várhatóan 464 millió 200 ezer dollárba kerül.

136 milliárd forint – ennyibe kerül átszámítva a Gyűrűk ura sorozat első évadja, és ez csak a marketing és a gyártás, ehhez még hozzá kell adni a 250 millió dollárt, amit az Amazon kifizetett a Tolkien-univerzum felhasználási jogaiért – írta a Variety. Ha úgy nézzük, akkor már 714,2 millió dollárnál, akkor 210 milliárd forintnál járunk.

A Gyűrűk Ura

Természetesen egy induló sorozat első évadjának költségei gyakran magasabbak, mint a későbbiek, így várhatóan a Gyűrűk ura-sorozat második, harmadik évadja nem fog ennyibe kerülni, hiszen már áll sok díszlet, és a promócióra sem kell majd elkölteni tízmillió dollárokat.

Eddig a legdrágább sorozatok közt emlegették a Marco Polót, a Jennifer Anistonnal készült Morning Show-t, a Trónok harcát és az első élőszereplős Star Wars-szériát, a Mandaloriant. Utóbbiak általában 10-15 millió dollárba kerültek részenként, ebből is látszik, hogy az Amazon által – egy teljes évadra - kifizetett 714,2 millió dollár micsoda döbbenetes összeg.