Bedrogozta két lány Szegedi Fecsót, majd videóra vették a hármas szexet

Szegedi Fecsó
Vágólapra másolva!
Szegedi Fecsó arról mesél a Life TV-n futó Brékingben, hogy egy szórakozóhelyen két lány bedrogozta, és felvételt készítettek a hármasban töltött éjszakáról. Később zsarolták is a videóval, amit a feleségének is elküldtek.
Vágólapra másolva!

Fecsó azt állítja, hogy már kicsit illuminált állapotban volt, mikor odalépett hozzá a két lány és felajánlották, hogy töltsék hármasban az éjszakát. Mint mesélte, később zsarolták is a felvétellel, sőt, a feleségének, Vivinek is elküldték. Ebből jó nagy veszekedés lett, de szerinte nem emiatt váltak el.

Forrás: Szegedi Fecsó/Instagram

"El akarták küldeni valamelyik újságnak először, el akarták adni, meg akartak zsarolni. A végén pedig elküldték Vivinek. (...) Akkor már azért nem volt túl jó a kapcsolatunk. (...) Akkor már nem éreztem ezt a dolgot annyira, akkor bejött ez a videó, ez még tüzet rakott rá, akkor szétmentünk, de utána összejöttünk megint, tehát kimozogtuk ezt. De mondtam, hogy kicsikém, figyelj, ne haragudj, ez ok okozat, ez megtörtént. Begináztattak szerintem, biztos vagyok benne" - magyarázta.