Lopással vádolják Balázs Klárit

Korda György, Balázs Klári
Vágólapra másolva!
Egy izraeli zeneszerző azzal vádolja Balázs Klárit, hogy a Találd ki gyorsan a gondolatom című slágert jogtalanul használja, azt a saját slágereként tünteti fel, sok milliót követel.
Vágólapra másolva!

Egy Henry Bratter nevű zeneszerző pert indított Balázs Klári ellen plágium vádjával. Az izraeli férfi szerint az itthon Találd ki gyorsan a gondolatom című slágert Balázs Klári jogtalanul használta az elmúlt években - írta a Bors.

Korda György, Balázs Klári TV2

Az eredeti dal 1981-ben született, Ofra Haza adta elő Tfila, azaz Imádság címmel, a Balázs Klári, Korda György által itthon előadott dal magyar szövegét Szenes Iván írta pár évre rá. Henry Bratter ügyvédje 2018-ban kereste meg a magyarországi bíróságot, ahol keresetet nyújtott be plágium vádjával. Balázs Kári akkor peren kívül akart megegyzeni. "Nem vitattuk, hogy ő írta a zenét, és egy összeget fel is ajánlottunk neki. Azt az összeget, amit a valóságban, jogdíjként megkaptunk ezért a dalért. Annyit elárulhatok, hogy a zeneszerző által perelt összeg és a valós bevétel köszönőviszonyban sincs egymással" - nyilatkozta Balázs Klári.

A per első fokon véget ért, a Fővárosi Törvényszék az izraeli zeneszerző kártérítését nagyrészt elutasította, mindössze annyi pénzt ítélt meg, amennyit Kordáék peren kívül is kifizettek volna. Bratter azonban nem fogadta el a bíróság döntését, továbbra is hajthatatlan. Az ítélet még nem jogerős, a per a Főváros Ítélőtábla előtt folyik.

Nem kell zenésznek lenni ahhoz, hogy halljuk, a két dal jóformán ugyanaz: