Nagyon menne koncertezni Leslie Mandoki, de szerinte erre idén már nem lesz lehetősége, mert csak októberben kaphat majd védőoltást. A Németországban élő zenész szerint ezekben a nehéz időkben van nagy szükség az alkotó emberre.

– Maguk nem is tudják ott, Magyarországon, hogy milyen szerencsések, hogy ilyen sokféle vakcinával oltják magukat. Itt, Németországban kevés a vakcina, én is hiába regisztráltam az elsők között, a mostani állás szerint októberben kerülök majd sorra – mondta a Borsnak Leslie Mandoki. A zenész szerint ez azt jelenti, hogy idén már nem lesz sem koncert, sem kávéházak teraszán üldögélés. 

Leslie Mandoki szerint a járvány alatt különösen nagy a felelősség a művészekenFotó: Csudai Sándor - Origo

A közönség lelkével kell foglalkozni

Mandoki azonban a karantén alatt pont annyit dolgozott, mint előtte, ha nem többet. A zenész úgy érzi, hogy tele van energiával, és szerinte pont ezekben a nehéz időkben van nagy szükség az alkotó emberre.

– Két dolgot nem lehet karanténba zárni: az alkotást és a felelősségvállalást. Zenészként azon dolgozunk, hogy lelket öntsünk a közönségünkbe, reményt adjunk, megmutassuk a fényt az alagút végén. Most különösen nagy a felelősség a művészeken. A közönségünk lelkével foglalkozunk - mondta a Németországban élő zenész a lapnak.

A napokkal ezelőtt adott online koncert is erről az összefogásról szólt. Az eseményen többek között Szakcsi Lakatos Bélával, Al Di Meolával, Ian Andersonnal, Mike Sternnel és Richard Bonával zenélt együtt, 22 világsztár jelentkezett be élőben a világ számos pontjáról. A koncert nagy siker volt, a legnagyobb német és francia tévé is átvette, a YouTube-on itthon is látható.