Magyar sztárok, akik megcsalták párjukat és tönkrement a házasságuk

Curtis, Kovács Áron, Kiss Endi, Szegedi Fecsó
Vágólapra másolva!
Az egyik leggyakoribb válóok a megcsalás, amit általában titokban tartanak a felek, mégis találni néhány olyan sztárt, aki nyíltan vállalta, hogy a félrelépések, hazugságok miatt ért véget a házassága. Curtis volt felesége a kisbabájukat várta, mikor egyértelmű bizonyítékokat talált a hűtlenségre, de Vasvári Vivien is sokáig tűrte a félrelépéseket, mint ahogy vélhetően Jolly és Kovács Áron házasságát is egy harmadik fél belépése tette tönkre.
Vágólapra másolva!

Curtis

Széki Kriszti csak nemrég mesélt arról, hogy terhesen tudta meg, hogy Curtis félrelépett. Sokáig kitartott a rapper mellett, de ezt nem tudta megbocsátani, így a válás mellett döntött, a megcsalás miatt ment tönkre a házasságuk.

"Már úton volt a kisfiunk, amikor tudomást szereztem a hűtlenségéről. Amikor először szembesítettem, letagadta, ám olyan konkrét információk jutottak a birtokomba, hogy aztán ő is belátta, nincs értelme ködösítenie. Pár hónapig még próbáltam elfogadni az elfogadhatatlant, de végül olyannyira megmérgezte a kapcsolatunkat a félrelépés, hogy úgy döntöttem, új életet kezdek" - vallotta be Curtis felesége, aki azt is elárulta, ő döntött a házasságuk lezárása mellett. "Sosem hittem, hogy ez lesz a vége. (...)

Szegedi Fecsó

Az üzletember sosem titkolta, hogy ő bizony nem a hűség mintaképe, Vasvári Viviennel is a megcsalások vezettek a válásig. Fecsó a napokban egy konkrét esetet is elmesélt, amin nagy veszekedésük volt otthon a feleségével. Azt állítja, hogy egy szórakozóhelyen odalépett hozzá két lány, belekevertek valamit az italába, és felajánlották, hogy töltsék hármasban az éjszakát. A hármas szexről felvétel is készült, amivel sokáig zsarolták.

"El akarták küldeni valamelyik újságnak először, el akarták adni, meg akartak zsarolni. A végén pedig elküldték Vivinek. (...) Akkor már azért nem volt túl jó a kapcsolatunk. (...)

akkor szétmentünk, de utána összejöttünk megint, tehát kimozogtuk ezt. De mondtam, hogy kicsikém, figyelj, ne haragudj, ez ok-okozat, ez megtörtént. Begináztattak szerintem, biztos vagyok benne" - magyarázta.

Futács Márkó

Tavaly egy közleményben tudatta rajongóival Futács Gitta, hogy kilenc év után válik kislányai édesapjától, a focista Futács Márkótól. A modell, influencer és gasztro-blogger a közösségi oldalán írta le, hogy megcsalta a férje, ezt pedig nem tudja megbocsátani.

"Külön folytatjuk... Mindig tudtam, hogy aki keres, az talál. Én soha nem kutakodtam! Többre tartom magam ennél, illetve tökéletes volt minden. Vagyis azt hittem...

Nincsen bennem düh, sem harag, hangos szavak sem voltak. Csalódottság és fájdalom van, mert valamit megpróbáltunk, és viszonylag gyorsan kudarcot vallottunk. Nem bánok semmit, mert nekem ez egy csodálatos és tökéletes 9 év volt. Az én lelkiismeretem tiszta" - írta.

Lapozzon, nézze meg a többieket is!